magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Észak-Magyarország - 2002. 06. 04.

5 éves a Hajrá, Hazai! program

Miskolc (ÉM) - A Magyar Áruk Klubja Egyesület 1997-ben indította el "Hajrá, Hazai!" elnevezésű programját, amely piacvédelmi próbálkozásnak indult, majd átalakult országimázs-kezdeményezéssé.

Sokan és sokféleképpen vélekedünk arról, mit jelent számunkra ez a szó: hazai? Vannak, akik a töltött káposzta, a füstölt sonka vagy a kolbász ízére, míg mások egy pohár jó borra gondolnak ilyenkor. Megint másoknak hazánk tájai, a népviseletek és szokások jelentik ezt. Sokunkban pedig a hazai szó azonosul sikereinkkel, a sportolók, tudósok, kutatók, művészek napi munkájának világraszóló eredményeivel.

A "Hajrá, Hazai!" program arra szövetkezik, hogy támogatóikkal és a kezdeményezéshez csatlakozókkal együtt olyan összefogást valósítson meg, ahol előtérbe kerülnek a hazai termékek és szolgáltatások vásárlásában rejlő lehetőségek, s azok hatásai a gazdaság fejlődésére. A program éppen ezért számít a hazai vállalkozások, a civil szektor és az érdeklődők segítségére. Minden ötlet, javaslat, visszajelzés megkönnyíti a megkezdett munkát és annak eredményes folytatását.

Működése alatt eddig mintegy 50 kiállításon és szakmai bemutatón vett már részt a program, melyeken közel 100 ezer látogató ismerhette meg küldetését. A törekvés célkitűzése között szerepel ugyanis, hogy saját népszerűségét növelve hozzájáruljon hazánk EU-csatlakozásának elősegítéséhez.

A "Hajrá, Hazai!" program megtalálható az interneten is, a www.hazai.hu honlapon.

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni