magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

PR Herald 1999/2.

A Magyar Áruk Klubja Egyesület által kezdeményezett Hajrá, Hazai! Program 1999-ben is folytatja eredeti célkitűzéseinek megvalósítását. Ennek érdekében kiáll az egységes országimázs program megvalósulása mellett. A program előzménye az a kétéves előkészítő munka volt, amelynek kapcsán 1998. június 30-án Országimázs Vitafórumot rendeztek, melyen több hazai kamara, szakmai és érdekvédelmi szervezet is részt vett, és programnyilatkozatban fogalmazta meg "Hajrá, Hazai" elnevezéssel a kezdeményezés továbbvitelének szükségességét.

A program a hazai termékeken túl képviseli a szolgáltatásokban, a kulturális értékekben illetve művészi alkotásokban valamint minden egyéb területen - például turizmusban - megnyilvánuló, hazánk kedvezőbb megítélését szolgáló imázsteremtő értékeket. Az idei program fő feladata továbbra is a fogyasztói magatartás, a vásárlói "tudat" formálása. Ennek befolyásolása a tágabb értelemben vett fogyasztói kultúra megváltoztatását eredményezheti. A szerveződés szükségességét egy folyamatosan erősödő és az EU-tagságra készülő gazdaság, illetve társadalom teszi indokolttá. A Magyar Áruk Klubja Egyesület a "Hajrá, Hazai!" program elindításának kezdő eseménye 1997-ben az FM Agrárrendtartási Hivatala által kiírt pályázat volt. E kiírás alapján olyan hazai agrármarketing programok támogatására lehetett pályázni, melyek az agrár- és élelmiszeripari termékek versenyképességét javítják. Ezen vett részt a MÁK programjával, ahol részletesen ismertette a marketingprogram részfeladatait - tekintettel a nemzetgazdasági érdekekre -, támogatási kérelmének kedvező elbírálását remélve. A pályázati anyagot akkor elutasították, azonban 1998. szeptemberében "Kiváló Magyar Élelmiszer" elnevezéssel új program indult az FVM támogatásával, mely részleteiben több helyen megegyezik a korábbi pályázat tartalmával. A MÁK 1998. október 8-án kérte a tárcától az érintett témára vonatkozó vizsgálatot, azonban a három hónap elteltével sem vezetett eredményre. Idézve az FVM levelét, álláspontjuk szerint a program "más szellemi termékét jogosulatlanul nem használta fel, plágium nem forog fenn."

A Magyar Áruk Klubja kidolgozza a két program közötti hasonlóság illetve egyezőség részleteit, és mindenképen tisztázandónak tartja az azonosságok okainak kiderítését.

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni