magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Franciaország - az Internationale Sonderbeilagen melléklete a Világgazdaságban - 2000. október

Hipermarketek térhódítása

A hipermarketek gomba módra szaporodnak Magyarországon és már 14 százalékkal részesednek a napi fogyasztási cikkek forgalmából. Csupán az idei első hét hónapban 70 százalékkal nőtt ezeknek a központoknak a forgalma. Az egyik leggyorsabban fejlődő hipermarket-lánc a francia Cora. Első áruházukat Törökbálinton hozták létre. Ezt követte két évvel ezelőtt a budakalászi, majd tavaly a fóti áruház megnyitása. Szintén tavaly adták át a szegedi hipermarketet. Idén október végén nyílik a Cora miskolci áruháza, amelyet a debreceni, kecskeméti, pécsi követ majd. Ezekhez a beruházásokhoz a tőkét már a Magyarországon működő Cora áruházak termelték ki. A cég mintegy 3000 embert foglalkoztat hazánkban. Menedzsereik gyakorlatilag saját nevelésűek. Közülük legfeljebb harminc francia.

A hipermarketek között egyre jobban kibontakozó "harcban" José Venancio, a budakalászi Cora áruház igazgatója szerint - aki 18 éve a Cora alkalmazottja és öt éve dolgozik Magyarországon - nem az árnak lesz döntő szerepe, hiszen a különböző láncok nagyjából azonos árszinten mozognak. A különbség a szolgáltatások színvonalában mutatkozhat igazán. Ennek egyik példája az általuk bevezetett hűségkártya rendszer. Az árualapok beszerzésében is sok tartalék lehet, ugyanakkor a Cora franciaországi áruházaiban egyre több olyan szolgáltatást is nyújtanak, amely nem feltétlenül hipermarket-specifikus üzletág. Ilyen például a biztosításkötés, különböző pénzügyi tranzakciók intézése. Hasonló szolgáltatásokkal hamarosan Magyarországon is megjelennek.

Az igazgatótól megtudtuk, hogy a budakalászi áruház vonzáskörzete északra Esztergomig elér, de Szlovákiából is rendszeresen járnak át vásárlók. Délkeleten egészen Budapest V. és délnyugaton a főváros XI., XII. kerületéig terjed az áruház vonzáskörzete. A Cora áruházak kiegészítik egymást. A fóti áruház például a XIII., XIV. kerületből is vonz vevőket, a törökbálintit pedig a II. és a XI. kerület lakói is felkeresik.

Öt évvel ezelőtt Magyarországon még nem volt szokás élelmiszerek előre vásárlására, csak maximum három napra. A törökbálinti Cora áruház megnyitása után azt tapasztalták, hogy a vásárlók 40-50 kilométert is készek voltak megtenni, és szinte kikapcsolódásnak tekintették az áruházban eltöltött 2,5-3 órát. Újabb tendencia, hogy az emberek egyre kevésbé hajlandóak sokat utazni a bevásárlásért. A fogyasztói szokások másik változása, hogy a vevők elsősorban az élelmiszer termékekért keresik fel a hipermarketeket. A budakalászi áruház forgalmából 60 százalékot ez az árucsoport tesz ki. Tehát a vonzerő az élelmiszer lett, és ez a hipermarket forgalmának húzóereje.

José Venancio elmondta, hogy a Cora döntően magyar élelmiszereket, illetve hazánkban gyártott termékeket forgalmaz, és tagja a "hajrá hazai" egyesületnek. A hazai zöldség-gyümölcs beszerzésben azonban komoly nehézséget okoz az állandó minőség, és a méretazonosság biztosítása, ami a Cora követelménye. Import a francia sajt, bor és hal. A magyar beszállítók ugyanakkor a Cora nemzetközi láncába is bekerülnek termékeikkel. Az így megvalósuló export -például a tokaji bor, libamáj, kézzel font kosarak, kerékpárok, kis karácsonyi dekorációs tárgyak - a franciaországi áruházak kínálatában szerepelnek.

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni