magunkról sajtó hírek partnereink kapcsolat keresés vendégkönyv menü

 

 

Sajtó - Írások rólunk, sajtóközlemények | Írások rólunk

Kis Újság - 2000. július 7.

Hajrá, Hazai!

A Magyar Áruk Klubja Egyesület (MÁK) 1997-ben indította el "Hajrá, Hazai!" elnevezésű programját, amelynek célja összefogni azokat, akik számára fontosak hazánk kiemelt és hétköznapi sikerei, akiknek fontos, hogy ezekre más is felfigyeljen.

A "Hajrá, Hazai" program segítségével a MÁK arra szövetkezett, hogy támogatóikkal és csatlakozóikkal együtt egy olyan önszerveződő összefogást valósítsanak meg, ahol előtérbe kerülnek a magyar termékek és szolgáltatások vásárlásában rejlő lehetőségek, illetve azok hatásai a gazdasági fejlődésre. Közös érdekünknek tartják, hogy gazdasági értékeinken túl a kulturális, tudományos, sport és más területeken elért hazai eredményeket is megismerjük és azokra méltán büszkék legyünk.

A Magyar Áruk Klubja fórumok szervezésével is foglalkozik, amik segítik filozófiájuk mind szélesebb körű terjesztését.

A Pécsett megrendezett Országimázs Fórum is ilyen volt. Az egésznapos program levezetője Német Attila volt, a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központjának munkatársa.

A nyitó előadást Pók Attila tartotta, aki beszélt kulturális értékeink és az országkép című munka kapcsán is, és kiemelt jelentőségűnek tartottak az országkép kialakítása szempontjából a különböző kiadványokat, azok jó elhelyezését és terjesztését.

A baranyai lehetőségekről Hegyi Zsuzsanna beszélt, a Dél-Dunántúli Regionális Marketing igazgatóság vezetője. Előadása alatt bemutatta a megyéről készült prospektusokat, amik a turisztikai lehetőségeket tematikusan tartalmazzák.

A fórum legnagyobb lélegzetű előadását Tóth István Zoltán, a MEH Országimázs Központ vezetője tartotta, aki mondandóját egy bejelentéssel kezdte. Nagy örömmel tudatta a jelenlévőkkel - mint friss hírt -, hogy elkészült az a jövőben kéthavonta megjelenő kiadvány, amely a millenniumi ünnepségek információ áramlását lesz hivatott a jövőben szolgálni. Ezt azért tartotta fontosnak, mert eddig az események elszigetelten zajlottak, kevesen tudtak a távolabbi helyeken zajló programokról, amiket esetleg szívesen megnéztek volna. Előadásában elmondta a központ felépítését, valamint azt, hogy munkájukat marketing alapon szeretnék folytatni. Nagyon jónak tartotta, hogy a körülöttük kialakult vitákkal azt érték el, hogy minden különösebb reklám nélkül kerültek be a köztudatba. Beszélt munkájuk eszközeiről, amelyek közül kiemelte a felmérések jelentőségét, amelyeket eddig is nagy számban végeztek, és ezt a jövőben is folytatni szeretnék. Elmondta, hogy szerintük egy ország imázsát 10 évre előre kell tervezni, és nekik az a céljuk, hogy Magyarország sikeres arculatát megőrizzék és erősítsék.

A fórumot a MÁK elnökének, Weinreich Lászlónak az előadása zárta, majd a nap tapasztalatait, a felmerülő kérdéseket kerekasztal-beszélgetésben vitatták meg a résztvevők.

Aranyi László

 

vissza   lap tetejére

 

Hajrá, Hazai! Országimázs Mozgalom
Magunkról | Hírek | Sajtó | Partnereink | Kapcsolat | Vendégkönyv | E-mail
A honlap megtekintéséhez 800x600-as felbontás, 16 bites színmélység
valamint a Netscape Navigator vagy az Internet Explorer 4-es változata szükséges.
© Netmester Produkció 2000- Infocsoport | Alufelni